Társoldalak:

Képgaléria:
Közel háromszáz lány indult a Miss Balaton címért Az ország legszebb l...

Emléktáblát állítottak a hévízi dr. Mikolics Ferencnek
2010. febr. 9., kedd, 05.00.01 CET


Dr. Mikolics Ferenc, Hévíz első állatorvosa, humán gyógyászattal is foglalkozó kutató-feltaláló munkásságának elismerése jeléül állított emléktáblát a város a Festetics téren, a téli-fürdő panteon falán.


A tudósként tisztelt jeles előd Söjtörön született 1897-ben, zalaegerszegi gimnazistaként került a háború sodrásába, majd 3 diplomát szerzett: elvégezte Budapesten az állatorvosi főiskolát, a Közgazdaságtudományi Egyetemet, s Keszthelyen a Gazdasági Akadémiát.

 

Dr. Mikolics Ferenc, Hévíz első állatorvosa

 

Dr. Mikolics Ferenc, Hévíz első állatorvosa


Állatorvostudományból doktorált. Dolgozott a keszthelyi akadémián tanársegédként, az Esterházy birtokon, mint jószágkormányzó, később szülőfalujában, Söjtörön lett állatorvos. Hévízre 1936-ban került, a miniszteri rendelettel akkor létesített állatorvosi státus betöltésére kapott bizalmat a helyi képviselő-testülettől. Ezt a feladatot később a környező településekkel megnövekedett körzetben látta el.

 

Csodadoktorként tartották számon a hévizi állatorvost

 

Csodadoktorként tartották számon a hévizi állatorvost

 

Hévízen telepedett le, lánya, Judit ma is a fürdővárosban él. Elvitathatatlan érdemű tudományos munkásságával bekapcsolódott a humán gyógyászatba is. E téren elért helyi, or- szágos és külföldi eredményeivel együtt azonban ellenségeket is szerzett. Innentől a küzdelmek is kísérői lettek az életének, amiből megviselt egészséggel, de győztesen került ki. Így őrzi emlékét az utókor, Hévíz nagyjai közt Farkas Ferenc szobrászművész portrédomborműves alkotásával.

 

(Forrás: Zalai Hírlap)

 

Szóljon hozzá a fórumon!


Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő
Legfrissebb híreink: